Az ifjú Wilhelm feszülten várta pirkadatkor a nap első sugarait. Izgalmában nem igazán tudott aludni éjszaka: hónapok óta tervezi, hogy útra kel, hosszú ideje gyötri magát tétovázásával. Ma végre útnak indul.
A kis németalföldi falucska még békésen aludt. Gazdag volt idén a termés, a nyári aratás bőséges volt. Minden áldást meg kell becsülni, ami hoz némi bizonyosságot. Nehéz és furcsa idők járnak. Wilhelm alig tíz éves volt, amikor a birodalmat feldúlta a parasztháború, az előtt pedig valami egészen érthetetlen dolog történt… valami egészen furcsa és egyszeri. Egy német szerzetes kifüggesztett egy sor tételt a wittenbergi nagytemplom ajtajára, amely megannyi ribilliót és káoszt vont maga után. A külön úton járó német egyházat egyesek eretneknek ítélték, míg mások Lutherben prófétát láttak, aki a nagy aposztázia után Isten parancsára helyreállította az egyházat. Idővel azonban kiderült, hogy ezek a német reformátorok hasonlóképp megalkuvók és cselszövők, mint a korrupt pápisták. Amíg a múlton rágódott, Wilhelm felöltözött, majd pedig összekészítette az útravalóit – Luther reformjai nem voltak elég szigorúak, túl sok mindent megtartott a pogány római egyházból. Nem értik, hogy nincs középút. Vagy az Urat szolgálod, vagy az Antikrisztust.
Miután megágyazott, előkészítette a búcsúlevelét, amit szüleinek írt. Szíve szakadt meg, hogy nem láthatja őket többet. Talán soha többet.
Nehéz évek állnak mögöttük, egész Günkdorf mögött. Háborúk, éhezés, ráadásul nyugtalanító hírek érkeznek keletről: a pogány törököknek sikerült betörniük a latin kereszténység keleti peremeibe. A Szultán befolyása már majdnem a birodalom határait éri el. De nem baj. Ez az egész mit sem számít. Amikor legsötétebb az ég, akkor ragyognak legfényesebben a csillagok:
Igazhitű hittestvérek elfoglalták az Úrnak új városát. Isten új prófétát támasztott, hogy a nagy hitehagyás után újra helyreállítsa az Egyházat az Evangéliumi tisztaság szellemében. Az új Illés nem más, mint Jan Matthys, aki Jan Van Leiden segítségével megszervezte az új Siont. Megtisztították a templomokat a bálványoktól, lefejtették magukról Róma romlását, kiűzték a városból a mocskos pápistákat, sőt, a langyos, és ugyanolyan kártékony, ha nem még bűnösebb lutheránusokat is elküldték a városból. Mi több, betiltották a kamatot, megregulázták a bankárokat és a pénzváltókat, a város vagyonát pedig egyenlőképp elosztották a kiválasztottaknak! Nincs több különbség testvér és testvér között! Matthys és Van Leiden meghívta a környékbeli kiválasztottakat, hogy csatlakozzanak hozzájuk, és együtt várják az Úr eljövetelét. Itt, az új Jeruzsálemben fogják végignézni, ahogy a prófécia beteljesedik. Innen fog épülni Krisztus ezeréves királysága.
Még hűvös volt a levegő, amikor Wilhelm kilépett az utcára. A madarak már hangicsáltak. Hamarosan mindenki felébred. Indulni kell mielőbb. Szíve elkezdett hevesebben verni. Végre eljut oda, ahol igazság és igazságosság uralkodik. Végre beteljesül az ígéret. Már hátra sem néz, Wilhelm elindult várva várt úti célja felé, Münster városa felé, az Úr 1534. esztendejében.
A Rajna túloldalán Franz von Waldeck, Münster püspöke, és Osnabrück polgárai az ostromágyúkat készítették elő a nagy útra. Hosszúnak ígérkezik az ostrom.
"Azután ezt mondta az ÚRisten: Íme, az ember olyan lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen, kiűzte az ÚRisten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet." (Gen 3,22-24;)
Az ember kiűzetett a Paradicsomból. Ezt tanítja a Genezis könyve, de hasonlatos mintákat találunk más hagyományokban is. Hamvas Béla az Édenkert állapotát nevezi alapállásnak, és a következőképp definiálja azt: ez a béke, a rend, az életteljesség, a nyugalom, a virágzás, az egyszerűség, a tisztaság, az igazság kora. Ezt az alapállást jelöli a görög aranykor fogalma, ahogyan a hindu szatja-juga is.
Az emberiség egyetemes vágya, hogy ebbe az alapállapotba visszatérjen. A mai napig ezt a mitológiai traumát próbáljuk feldolgozni, próbáljuk megérteni. Kollektív mitológiai sebeink a mai napig nem gyógyultak be teljesen. Ha pedig nem tudunk visszakerülni a Paradicsomba, hát megépítjük a magunk bábeli tornyait: hatalmas, személytelen és totális struktúráinkat.
Kevesen ismerik a münsteri felkelés történetét. Tulajdonképpen rövid az eset.
A reformáció idején a római katolikusokon, a lutheránusokon, és a zwingliánusokon kívül még számottevő volt az anabaptisták csoportja. Nem alkottak olyan monolit csoportot, mint az előző három, de közös volt bennük, hogy radikálisabb változásokat vártak a reformációtól.
Mozgalmuk szervezetlenebb és sokszínűbb volt a többi szereplőhöz képest. Nem volt egyértelmű hierarchiájuk vagy vezetésük, és nem volt akadémiájuk. Mondhatni, anarchisztikusabban, és nagyobb spontaneitással működtek, így többek között ez jobban kedvezett a fanatikusság kialakulásának, a visszaéléseknek és hamis próféták fellépéseinek.
1534-re az anabaptisták többnyire elfoglalták Münster városát. Többségbe kerültek a helyi katolikusokkal és evangélikusokkal szemben, majd átvették a város irányítását, ahol végül egy kommunisztikus teokratikus monarchiát rendeztek be Bernhard Rothmann, Jan Matthys és Jan van Leiden vezetésével.
Egy új Siont vizionáltak, profetikus látomásaikban pedig Krisztus ezeréves királyságát látták eljönni a városban.
Tanításaik nemcsak vallásilag, hanem szociálisan is radikálisak voltak. Kiűzték a városból mindazokat, akik nem követték a tanaikat, hiszen jelenlétükkel akadályozták a tökéletes keresztény társadalom kiépítését. Teljes és mindenkörű egyenlőséget vallottak, a kitelepülő és kitelepített polgárok vagyonát elosztották egymás között. Elhívták a régió szegényeit, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Ikonoklaszta programjuk keretében pedig a templomokat „megtisztították” a szentek ábrázolásaitól.
A várost végül megostromolták a környék protestáns és katolikus erői Franz von Waldeck münsteri püspök vezetésével. 1534 áprilisában Jan Matthys tizenkét követőjével egyetemben kitört a városból, hogy megtörje az ostromot, ám az ellentámadásban szörnyet haltak. Matthys halála után Van Leiden vette át a közösség vezetését, és egyhamar az új Jeruzsálem teljhatalmú királyává tették. Van Leiden vezetése alatt Münster radikális transzformációja eszkalálódott: terroruralma a város teljes degenerációjához vezetett:
- Az ostrom alatt kemény kontroll alatt tartották a várost, amely igencsak megnehezítette a városból való távozást.
- Besúgórendszer kiépítésével ellenőrizték a város lakosait.
- A disszidensekkel és politikai riválisokkal autoriter és brutális eszközökkel leszámoltak.
- Az élelmiszer ellátmány kimerült, és éhínség alakult ki.
- A városban közel háromszor nagyobb volt a nők aránya a férfiakénál. Ennek okán kötelezővé tették a többnejűség intézményét. Jan Van Leiden 16 nőt vett el feleségül. A poligámia ilyen jellegű bevezetése nem kevés ellentétet szült.
Nem meglepő, hogy Münster püspöke végül bevette a várost, a felkelést leverte, Van Leiden-t és a többi anabaptista vezért pedig kivégezték.
Münster talán nemcsak a vallási fanatizmusnak állít örök mementót, hanem megtalálhatjuk benne kényszeresen tökéletes társadalmi berendezkedéseink ősképét is. Münster elöljárója a 20. század disztópikus társadalmainak.
Orwell és Huxley regényei nem korlátozódnak a sci-fi műfajára. Munkáik figyelmeztetések a totalitarizmus következményeinek veszélyeire. Orwell az autoriter államát a sztálinista Szovjetunióról és a náci Németországról mintázta. Mi emberek próbálunk erőnek erejével visszajutni a paradicsomba, visszatérni azonban már nem lehet: a kerúbok lángoló pallossal utunkat állják.
A münsteri lázadás története relevánsabb, mint valaha. A reformációnak e fanatikus fejezetében a vallás totális politikai hatalomra törve okozott pusztítást. Szekuláris világunkban, amelyben a vallást többnyire kisöpörtük életünkből, éppen a politika az, amely egyre inkább vallásos természetet ölt, egyre türelmetlenebb, és ily módon válik totálissá.
*
Hogyan tudjuk megvédeni magunkat a disztópiák kialakulásától? Meg tudjuk valósítani a utópiát? Milyen kihívások várnak ránk a 21. században?
A következő Luther Pub-on az utópia és a disztópia paradoxonjáról fogunk beszélgetni. Az előadást tartják: Cserna Gábor és Várkonyi Attila.
Szerettel látunk mindenkit, aki egy tökéletesen kontrollált és moderált beszélgetésre vágyik. A rendezvényen biztosítunk üdítőket, sört és sörkorcsolyákat, mindenkinek szüksége szerint, teljes egyenlőségben, teljes egyetértében és teljes boldogságban, minekutána együtt várjuk a tökéletes társadalom eljövetelét.
Esemény:
https://fb.me/e/1rW5lDUdH
Az esemény kedvcsináló videója: